Monday, July 8, 2013

EURHUF - Long position

2013.május 28-án egy forint gyengülési hullám bontakozott ki, mely egészen 2013.június 11-ig tartott, ahonnan ismét erősödni tudott a forint az euróval szemben egészen 2013.június 17-ig.
Ami szépen látszik közelebbről vizsgálva az EURHUF devizapárt, hogy emelkedő trendben van rövid távon (magasabb aljak, illetve a gyertyák záró árfolyamát vizsgálva, magasabb tetők). Ha kissé messzebbről szemléljük, akkor látszik, hogy egy háromszögben mozog az EURHUF árfolyam immáron 2011. nyara-ősze óta. Szépen látszik, hogy az alsó, emelkedő támasz vonal már többször megállította a forint euróval szembeni erősödési kísérletét, legutóbb épp az E pontnál fordult észak felé az EURHUF.

A jelenlegi 294,80-as szinten kedvező lehetőség nyílik egy long pozíció nyitására, mely közel 1:1-es Risk/Reward-dal kecsegtet.

Profitot realizálni (Take Profit) a 305,43-as szintek alatt közvetlenül érdemes, míg a veszteség vágó megbízásokat (Stop Loss) 285,40-es szintek köré, esetleg kicsivel alá érdemes elhelyezni.

Mivel nyári kereskedési időszak van, így nagy valószínűséggel lassabb mozgásokra számíthatunk.

EURHUF - Weekly


Thursday, July 4, 2013

EURCAD - folytatás - Finished - Take profit

Ahogy vártuk, az árfolyam visszatesztelte a korábbi kitörési szintet az EURCAD devizapár esetében és elérte a 2013.június 26-i bejegyzésemben jelzett 1,3525-ös Take Profit szintet !

A jelzett short belépési szinttől (1,3630) ez 105 pip-et jelent picivel több, mint 1 hét leforgása alatt...

EURCAD - H4

EURCAD







Action Open date Close date Open price Close price TP SL Profit in pips Result
Sell 2013-06-26 2013-07-04 1,3630 1,3525 1,3525 1,3813 105 Win

Wednesday, June 26, 2013

EURCAD - Short position

EURCAD devizapár esetében egy hosszú emelkedést követően megérett egy kisebb korrekció, melynek során jó eséllyel visszatesztelheti a korábbi piros vonallal jelzett kitörési szintet. Az RSI indikátor is long zárásra ösztökélhet minket, mivel visszasüllyedt a túlvett tartományból a 70-es szint alá. Ezért short pozíció nyitása lehetséges a jelenlegi 1,3630-as szinteknél. Profitot realizálni (TP) a korábbi kitörési szintnél, illetve kicsivel felette érdemes, 1,3525 körül. A Stop-loss szintet (SL) a korábbi lokális csúcshoz, 1,3813 körülre érdemes tenni.


EURCAD - Daily

Wednesday, June 12, 2013

GBPNZD - Stop-loss

A piac nem igazolta vissza a várakozásainkat, a GBPNZD short pozíció stop-loss szintnél záródott sajnálatos módon már másnap, 1.8670-nél! Emögött némi fundamentum is áll, mivel az Újzélandi Központi Bank bejelentette, hogy gyengíteni kívánja az újzélandi dollárt, ezért nagy mennyiségben vásárol más devizát, az újzélandó dollár ellenében.



GBPNZD







Action Open date Close date Open price Close price TP SL Profit in pips Result
Sell 2013-05-15 2013-05-16 1.8488 1.8670 1.8240 1.8670 -182 Loss



Wednesday, May 15, 2013

GBPNZD

GBPNZD devizapár esetében arra számítunk (4 órás felbontású grafikont elemezve), hogy közép távon meg fog törni a 2013.április 10-től tartó emelkedő trend és egy korrekció fog bekövetkezni, melynek során egészen a 2013.április 15-i szintekig tesztelhet vissza az árfolyam. A jelenlegi szinteken (1.8488) kedvező lehetőség nyílik short pozíció nyitására, 1.8670-es stop-loss szint mellett, valamint profitot realizálni (tehát a take profit szintet beállítani) a már korábban említett 2013.április 15-i szintekhez kapcsolódóan, 1.8240 - 1.8250 környékén érdemes. Ezzel egy 1,3-as RR (hozam/kockázat) arányú pozíció vehető fel.

Hogy a fentebbi elképzelésünk megerősítésre kerüljön, előbb a kék vonallal jelölt szintet, valamint az ehhez kapcsolódó emelkedő csatorna alsó támaszvonalát kell letörnie az árfolyamnak. Ami még az elképzelésünket támogatja, hogy az árfolyam lefordult az 'A' és 'B' pontok közötti csökkenő árfolyam esésre felállított Fibonacci szint 223.6%-os szintjéről.

GBPNZD - H4






Wednesday, May 1, 2013

GBPAUD - folytatás (3) - Finished

Lényegében elértük a hosszabb távra számított célárfolyamunkat (is), az 1.5180 alatti szinteket. A mai nap során a GBPAUD árfolyam maximuma 1.5162 volt! Ha visszatekintünk az április 4-i bejegyzésemhez, ott az 1.4582-es szintet említettem, ahol érdemes volt belépni, ez a mai napi csúcsig épp 580 pip-et jelent, kevesebb, mint 1 hónap alatt.

Hamarosan újabb meglátásokkal, lehetőségekkel jelentkezem!
Ha esetleg másnak is van ilyen és szeretné megosztani, bátran jelezze felém és felteszem a blog oldalra ...


GBPAUD - H4

GBPAUD







Action Open date Close date Open price Close price TP SL Profit in pips Result
Buy 2013-04-04 2013-05-01 1.4582 1.5162 1.5175 1.4412 580 Win